nov
14

Fridge Festival 2011

Írta: laciii, 2011-11-14 01:56:23 | Kategóriák: Események, Mindenféle, Egyéb, Fotó, Versenyek, Budapest
Nem rég fejeződött be a városligeti műjégpálya felújítása, és bár még hivatalosan zárva tart, a MEEX -es srácok elintézték nekünk, hogy az idei FRIDGE fesztiválon ott bulizhassunk.

A November 10 és 13 -a között megrendezett 4 napos fesztiválra ismét rengetegen voltak kíváncsiak, ami érthető, hisz a 2010 -es rendezvény alapján nagyjából tudtuk, hogy mire számíthatunk: nyaktörő mutatványok a rámpán, forralt bor, monster, pálinka, koncertek, és persze a hideg - de ez utóbbi egy téli fesztiválon még vállalható is. Idén viszont még jobban tarkították a szervezők a listát, méghozzá úgy, hogy nekünk, gördeszkásoknak is tuti megérje kimenni kicsit fagyoskodni, hisz volt félcső verseny a ZOO YORK támogatásával, valamint kint volt a Criminal skateshop is, akik egy laza darts összecsapást vezettek le értékes nyereményekért.

Az első nap volt talán a legnépszerűbb a zenei paletta miatt, hisz olyan előadók nevei kerültek a "Csütörtök" címszó alá a programfüzetben, mint a Parov Stellar, Scooter, Chase&Status, Steve Aoki és az elmaradhatatlan Dévényi Tibi bácsi, aki szegény 2 métereset esett a színpadról... Jobbulást Tibi bácsi! Sajnos erre a nagy érdeklődésre nem igazán voltak felkészülve a szervezők, hisz többeket nem engedtek be a Party Arena -ba tombolni az esti koncertekre, hivatkozva a balesetvédelmi előírásokra. Persze később megannyi elégedettlen ember visszajelzésétől hemzsegett az oldal Facebook profilja, amire nagyjából az a válasz érkezett, hogy "Bocsi srácok, ez egy snowboard és sí fesztivál, zene csak mellékes - ez van.", és akkor itt most időzzünk is el egy kicsit. Adott egy szervezőbrigád (MEEX), akik teljesen tisztában vannak azzal, hogy nagyjából hányan lehetnek az országban, akik szeretnek snowboardozni, síelni, és ebből kb. hányan fognak eljönni a rendezvényre. És most jön a naív kérdés: ha összehasonlítják a statisztikai adatokat, illetve a jegyek eladásának számát, akkor nem látják, hogy nagyobb szám jön ki? Nyílván azért, mert az emberek nagyrésze a zenére kíváncsi, nem pedig a síelők tréningjére? Ja, amúgy Steve Aoki másnap lecsúszott egy csónakon a rámpáról, az baró volt!



A pénteki nap zeneileg ismét csalogató volt, hisz a "Nagyszínpadon" a Freestylers majd az Infected Mushrooms zenélt, ami alatt folyamatosan pörögtek a versenyzők a színpad melletti "műhegyen".



A szombati nap volt talán számunkra a legérdekesebb, hisz a Zoo York minifélcső jam -en már 14:00 -től lehetett osztani a kipakolt kis half-pipe -ot. Sok gyönyörű trükköt láthattunk, az eredmények így alakultak:
1. Szurdi János (BD Team manager)
2. Hattinger Bence
3. Hencsei Péter

Best Trick: Egri Gyuri

Ezt követően a dinamit-duo Sooeri&Poolek lépett fel, Beardyman, majd a Pendulum mutatta meg, hogy hogyan lehet egy zseniális DJ szettel felmelegíteni a közönséget. Persze, ezek csak a szabadtéri színpad fellépői voltak, a MEEX Tuborg Stage -n ezalatt is ment a buli, majd 22:00 -tól nagy kedvencünk, a Punnany Massif reppelt szét minket, de ezzel egyidőben nyitott ki újra a Party Arena, ahol kezdésnek Redlight & Dread MC lépett fel, őket a Laserkraft 3D követte 3D -s BD szemüvegben (EPIC!), majd éjféltől John Dahlback, Julia Carpenter és Nick Warren táncoltatott minket hajnali 4 -ig.



A vasárnap koncertek tekintetében gyenge volt, érezhető volt, hogy a szervezők legszívesebben pakolnának és húznának a francba, de azért az Irie Maffia ismét sikeresen elmagyarázta nekünk, hogy hogyan is kell "felbaszni a kéket", Dub FX még tolt egy elég energikus koncertet 30 perc ráadással, Fluor meg jót bohóckodott a halendával...





Összeségében: már az első napon látható volt, hogy a szervezés nem profi, WC alaig volt, melegedő szintén alig volt, az első nap majdnem minden ital elfogyott (ami csoda, hisz megkockáztatom, hogy a nyári fesztiválokhoz képest ez a fesztivál sokkal drágábban kínált mindent). Ezeket mégis sikerült korrigálni a programokkal, úgy hogy egy szó mint száz: köszi srácok, jövőre is!
ápr
28

Összpiknik felhívás!

Írta: NitroBro, 2011-04-28 21:54:45 | Kategóriák: Események, Gördeszka, Egyéb
A jövő vasárnapi Összpikniken - amit az ebadta budapesti helyzet miatt hívtunk életre - az alábbi felhívást olvassuk majd fel, az illetékeseknek (Rogán Antal, V. kerületi polgármester, Gajda Péter, kispesti polgármester, Tarlós István, főpolgármester, Dr. Gémesi György elnök - Magyar Önkormányzatok Szövetsége).

A felhívás online petíció formájában ITT írható alá!

FELHÍVÁS
Mi, gördeszkások, BMX-esek, Montainbike-osok, görkorisok azért vonultunk május 8-án fel Budapesten, hogy a hangunkat hallassuk és az Önök, illetve a Fővárosban élők értésére adjuk az alábbi tényeket:

1. Budapest egy csaknem kétmillió lakosú főváros, ennek ellenére nincs olyan minőségi pálya, amely az utcai sportot űzők egyre népesebb táborát kiszolgálná. A pályákat, amelyek az utóbbi időben elkészített néhány kerület, kellő felmérés, illetve egyeztetés nélkül épültek. Ezek a pályaépítések inkább a lakosságnak, mintsem az azokat használó sportolóknak szólnak, miközben több százmillió forint úszik el ezekre a projektekre. Vajon mi az oka annak, hogy vidéken jobb, minőségi pályák épülnek?

2. Kispesten nemrég az önkormányzat felépített egy elfogadható pályát, amit megnyitottak, majd fél év múlva bezárták. Mi lesz vele, ha már annyi pénzt kifizettek érte?

3. Miközben Budapest több részén tiltják a gördeszkázást, görkorizást, kerékpározást (BMX, Montainbike) , nincs annyi pálya, amely a mozogni, sportolni vágyó fiatalokat kiszolgálná. Miközben gyakran arra hivatkoznak, hogy nincs pénz ezekre, más, ennél kevésbé praktikus projekteket támogatnak. Például köztéri installációk, utcák átnevezése. Az V. kerület hadat üzent a gördeszkásoknak és a BMX-eseknek. A rendőrök és a közterület-felügyelők gyerekeket vegzálnak, miközben a bűnözők szabadon garázdálkodnak: a kerületben az elmúlt egy évben rohamosan nőtt a bűncselekmények száma!

4. A megépült pályák kicsik és nem multifunkcionálisak. Kérjük, hogy az önkormányzat valamennyi utcai sportot támogassa pályaépítéssel! Miért nem olyan céget bíznak meg az ilyen pályák építésével, akik képesek ezen összes sportok kiszolgálására? Ráadásul olcsóbban, mint a jelenleg felépítettek. Vegyék végre észre, hogy a sportolási szokások mára már megváltoztak, és rengeteg fiatal űzi ezeket a sportokat. A pályák építésnél, tervezésénél vegyék figyelembe az utcai sportolók igényeit, véleményét és egy esetleges pályázat elbírálásánál kérjék ki az olyanok észrevételeit, javaslatait, akiknek épülnének az ilyen pályák. Mert nálunk ki tudná jobban megítélni, hogy egy adott pálya jó vagy sem az ilyen sportokra? A facebook-on és egyéb internetes felületeken megtalálhatók vagyunk. Állunk az egyeztetések elébe!

5. Az egészséges életmódhoz nélkülözhetetlen mozgás közösségi érdek. Vegyék végre észre a döntéshozók, hogy a pályaépítésekkel a mostani és a jövőbeni generációt szoktatnák hozzá a mozgáshoz, ezzel pedig a betegségeket előznék meg, az egészséges életmódhoz járulnának hozzá!

6. Kérjük, hogy minden kerületben legyenek pályák, amelyeket az utcai sportok minden fajtájával lehessen használni, hiszen a most meglévők - Erzsébet tér, Havashalom, Liget - túlzsúfoltak, illetve csak bizonyos sportot űzők használhatják. Ezért lepték el az V. kerületet az utcai sportolók, s ezért lettek balesetveszélyesek a pályák. Ráadásul a felépített pályák a túlzsúfoltság miatt hamar leamortizálódnak. A városligeti pályáról kitiltották a BMX-eseket. Miért? Miért olyan a pálya, hogy BMX-esek nem használhatják amikor a kerület telis teli van BMX-esekkel. Igény bőven lenne a pálya használatára.

7. Az eddig Budapesten épült látszat ,,extrém sport pályák" többet ártanak ezeknek a sportoknak, mint használnak, mivel tényleges sportolásra csak a legnagyobb jóindulattal alkalmasak, és csak egy-két utcai sport használhatja, nem pedig mind. És mivel mi csak 4-8 évente, a választások környékén vagyunk fontosak, így elég nagy luxus méregdrágán felépíteni olyat, amit nem lehet rendesen használni. Pedig jó pályákra bőven van példa Magyarországon is, elég lenne körülnézni a legtöbb vidéki nagyvárosban, ahol képesek a megfelelő minőségű és méretű pályákat felépíteni, az már mellékes, hogy mindezt olcsóbban, úgy, hogy azt minden utcai sportoló használhatja.

9. Kérjük, hogy táblákkal jelöljék meg azokat a helyeket, ahol tiltják az extrém sportolást, hogy utólag ne mondhassa senki, hogy ott nem lehet. Illetve kérjük, hogy ahol nincs ott a tábla, ne jöjjenek oda, s találjanak ki mindent azért, hogy eltűnjünk.

Forrás: Offline.hu - Összpiknik felhívás!
febr
28

Karácsonyi nyereményjáték eredménye

Írta: laciii, 2011-02-28 11:11:23 | Kategóriák: Események, Újdonság, Egyéb, Nyereményjáték
Kicsit megkésve ugyan, de megtörtént a nyereményjáték sorsolása, melyet igyekeztünk stílusos módon tálalni Nektek:

A nyertes tehát: Pap Máté!
Gratulálunk!

BD karácsonyi nyereményjáték!
jan
10

Karácsonyi nyereményjáték meghosszabbítva!

Írta: laciii, 2011-01-10 23:11:23 | Kategóriák: Események, Újdonság, Egyéb, Nyereményjáték
Figyelem deszkások! A 2010. december 1 -én meghirdetett BD karácsonyi nyereményjátékot meghosszabítjuk 2011. január 21 -ig, hogy még több embernek legyen lehetősége a nyereményre! Addig is, aki már küldött megfejtést (de az is, aki nem) tekintse meg a BD -s arcok PORTUGAL TOUR videóját alább!


BD karácsonyi nyereményjáték!
dec
01

BD karácsonyi nyereményjáték!

Írta: laciii, 2010-12-01 18:11:23 | Kategóriák: Események, Újdonság, Egyéb, Nyereményjáték
Nem rég nyitotta meg kapuit a SKATEORDIE.hu v2, és a Karácsony is igencsak közeledik, így arra gondoltunk, kedveskedünk nektek egy kis játékkal. A feladvány: küld be a három magyar BD szponzorált nevét e-mailben az info@skateordie.hu címre és nyerj egy BD Pro lapot! És hogy mitől jók igazán ezek a lapok? Minden BD lap prémium Hardrock Kanadai Juharból készül, készítése során különleges ragasztót használnak, ami jobban fog, de könnyebb, mint a szokásos ragasztó. Így biztosítva egy erős, de könnyű konstrukciót, hogy neked már csak a trükkökkel kelljen foglalkoznod! Ha szeretnél Te is részt venni a játékban, akkor a levélben írd meg a saját nevedet, a felhasználónevedet, amivel az oldalra regisztráltál (ha még nincs, itt tudsz regisztrálni), valamint a megfejtést! Az e-mail tárgya legyen "BD karácsonyi nyereményjáték". Ez fontos, hogy tudjuk azonosítani, melyik levelek jönnek a játékra, valamint, hogy sorsolni tudjunk. A nyereményjáték 2010. december 31.-ig tart. A helyes beküldőlk között értékes nyereményeket, köztük egy BD Pro lapot sorsolunk ki!


A nyereményjáték támogatói:
SKATEORDIE
Gördeszkamag
OFFLINE
nov
21

Megújult a SKATEORDIE.hu

Írta: laciii, 2010-11-21 10:12:23 | Kategóriák: Események, Újdonság, Design, Egyéb
Körülbelül 1 éve indult el a SKATEORDIE.hu online webáruház azzal a céllal, hogy a hazai deszkás szcénát kiszolgálja minőségi, mégis jól beárazott termékekkel. Az akkor összerakott weboldal épp arra volt csak elég, hogy a termékeken végigtallózva, 1-1 dolgot tudjunk rendelni. Időközben gondolkodóba estünk, és arra jutottunk, hogy ezen mindenképp változtatni szeretnénk: nem elégszünk meg egy sima vásárló-eladó kapcsolattal, ennél több kell.

Rájöttünk, hogy szükség van egy közösségre, mert az egész dolog a nélkül nem ér semmit. Ennek megfelelően alakítottuk ki a megújult oldalt is!

Regisztráció után elérhetővé válik mindenkinek a profilja szerkesztése, profilkép feltöltése, saját üzenőfala. Mivel ez az egész még nagyon gyerekcipőben jár, így a lehetőségeitek is korlátoltak, ám ez időközben változni fog: ha látjuk, hogy valamire van igény, és ennek hangot is adtok, akkor gondunk lesz rá.

FONTOS! Az előző regisztrációkat töröltük. Sok olyan felhasználó volt, aki "csak úgy" alapon regisztrált, vagy épp a címét sem volt képes kitölteni rendesen, így úgy döntöttünk, hogy az egész felhasználói listát töröljük, így kénytelenek vagytok újra regisztrálni. Elnézést a kellemetlenségért, de az új rendszert szeretnénk minél stabilabbá tenni, és ez is hozzátartozik.

Akármilyen hibát, rendellenességet észleletek, írjatok hozzászólást ennek a bejegyzésnek az aljára, vagy eresszetek meg egy e-mailt a szalay.laszlo @ skateordie . hu -s címre. Aki elég szemfüles, és szólni is hajlandó, az nem marad jutalom nélkül.

Mindenkinek kellemes időtöltést, és mindenkép nézzetek be a webáruházba, mert új BD készlet érkezett!
márc
05

Extrém sportok parkja

Írta: laciii, 2010-03-05 18:03:14 | Kategóriák: Mindenféle, Újdonság, Design, Egyéb
A mai nap kaptam egy e-mail -t, amiben egy egyetemi hallgató hölgy a segítségünket kéri - nem csak a csapatunkét, hanem mindenkiét. Remélem nem haragszik meg, ha levelét közzé teszem.

"Sziasztok!

Idei tervezési feladatom az egyetemen (Iparm?vészeti=MOME, építész szak) , hogy az óbudai Görzenál helyén egy új, fedhető pályát tervezzek. Természetesen a partszakasszal is kell foglalkozni, ami majdnem 2 km hosszú dunai rakpartot jelent, keskeny parkkal!! Szóval a legnagyobb kihívás az extrém sportok szükségletei és az egyéb, parkba járók igényeit kellemesen vegyíteni a területen!

Ha bármilyen tapasztalat, élethelyzetetek van...(biztos van ilyen egy pár)..nagyon megköszönném ha megosztanátok velem, és ablog nézőivel, bármelyik kommentelőbe, vagy válsz e-mailben.

Szép napot!"


A blog címe: http://obudaipark.blogspot.com/

Tehát akinek van ötlete, az nyugodtan írja meg, szavazzon, segítsen, itt a lehetőség! Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy amit megálmodunk az teljesül, de ha valaha arra kerül a sor, hogy össze tudjunk rakni egy ilyen parkot, akkor legalább lesz egy alap - jelen esetben ez az oldal - aminek a tartalmával már lehet pályázatot írni.

dec
24

Kellemes Karácsonyi...

Írta: laciii, 2009-12-24 13:46:16 | Kategóriák: Egyéb
dec
14

Bécsi Karácsonyi Vásár

Írta: gerisk8, 2009-12-14 19:39:49 | Kategóriák: Mindenféle, Egyéb, Ruha
Még az ünnepek előtt szokásomhoz híven kilátogattam Bécsbe kicsit nézelődni, és sopánkodni egy kört, hogy mellettünk még mindig 40 évvel előrébb járnak a szomszédaink. Végülis a fővárosban is csak kb. 30-40 Skatepark van. Úgyérzem még mindig kicsit éles a kontraszt.



A város szokásához híven gyönyör?en ki volt világítva. Sürögtek-forogtak az emberek, rohangáltak a mikulások, szállt a sült gesztenye és a forralt bor illata keveredve egy kis forró punccsal. A Schönbrunn kastély előtt van mindig a legkisebb vásár, és bent a városháza előtt van a legnagyobb buli, ahol hatalmas helyben töltött fánkot lehet zabálni, nem is beszélve az isteni kolbászos hot-dogról.



Na de ha már Bécs, nem hagyhattuk ki a híres neves Rag boltot sem, ami nem más, mint egy deszkás bolt teli baromijó cuccokkal, és a vicc az, hogy "csak" 3 emeletes. Az alagsoron csak női cuccok vannak, földszinten ruha, póló, sapi, kabát, kiegészítök, és az emeleten...egy egész emeleten csak farmer és cipő minden mennyiségben. Olyan bőségzavarba estem, mint a 3 éves kisgyerek a Hamley's-ben!





Női cipőkből is csak egy falnyi cucc volt, nem úgy mint itthon, hogy jó esetben van 2 cipő csajoknak. Rettentő hangulatos az egész. Itt tényleg él az igazi "shoppingolás" fogalma, mikor bemegy az ember a boltba, hallgatja a jobbnál jobb zenéket (mert élő zene megy, és a DJ hátul keveri a pultnál a zenét!), körbenéz, felpróbálja ezt-azt, végignéz egy videót, trécsel a csinos kis eladónőkkel, leül egy kanapára "chillelni" egyet, majd fogja magát és kimegy deszkázni a legközelebbi fedett (!) parkba. Hát igen...régen volt már ilyen élményem itthon.

Volcom's Big Youth


A női cipősfal






Este még vártunk egy laza fél órát a hidegben a buszra, majd hazáig dőlt belőlünk a baromság, és visszaérkeztünk szeretett fővárosunkba.

Aztán készüljetek, mert szombat este Krónika Preimer és Pool verseny! Már csak azt ne tudom, hogy a szalagavató afterparty-m után másnap, hogy fogok eljutni oda...de majd csak megoldom valahogy.

Minden jót srácok!
dec
13

SKATEORDIE.hu

Írta: laciii, 2009-12-13 22:13:06 | Kategóriák: Egyéb


U.I.: Azért nincs bejegyzés, mert nincs semmi. Hétvégén lesz Pool megnyitó, akkor majd lesz történés, és képek, addig is katt a képre, mert elkészült az oldal és lehet rendelni!