nov
14

Fridge Festival 2011

Írta: laciii, 2011-11-14 01:56:23 | Kategóriák: Események, Mindenféle, Egyéb, Fotó, Versenyek, Budapest
Nem rég fejeződött be a városligeti műjégpálya felújítása, és bár még hivatalosan zárva tart, a MEEX -es srácok elintézték nekünk, hogy az idei FRIDGE fesztiválon ott bulizhassunk.

A November 10 és 13 -a között megrendezett 4 napos fesztiválra ismét rengetegen voltak kíváncsiak, ami érthető, hisz a 2010 -es rendezvény alapján nagyjából tudtuk, hogy mire számíthatunk: nyaktörő mutatványok a rámpán, forralt bor, monster, pálinka, koncertek, és persze a hideg - de ez utóbbi egy téli fesztiválon még vállalható is. Idén viszont még jobban tarkították a szervezők a listát, méghozzá úgy, hogy nekünk, gördeszkásoknak is tuti megérje kimenni kicsit fagyoskodni, hisz volt félcső verseny a ZOO YORK támogatásával, valamint kint volt a Criminal skateshop is, akik egy laza darts összecsapást vezettek le értékes nyereményekért.

Az első nap volt talán a legnépszerűbb a zenei paletta miatt, hisz olyan előadók nevei kerültek a "Csütörtök" címszó alá a programfüzetben, mint a Parov Stellar, Scooter, Chase&Status, Steve Aoki és az elmaradhatatlan Dévényi Tibi bácsi, aki szegény 2 métereset esett a színpadról... Jobbulást Tibi bácsi! Sajnos erre a nagy érdeklődésre nem igazán voltak felkészülve a szervezők, hisz többeket nem engedtek be a Party Arena -ba tombolni az esti koncertekre, hivatkozva a balesetvédelmi előírásokra. Persze később megannyi elégedettlen ember visszajelzésétől hemzsegett az oldal Facebook profilja, amire nagyjából az a válasz érkezett, hogy "Bocsi srácok, ez egy snowboard és sí fesztivál, zene csak mellékes - ez van.", és akkor itt most időzzünk is el egy kicsit. Adott egy szervezőbrigád (MEEX), akik teljesen tisztában vannak azzal, hogy nagyjából hányan lehetnek az országban, akik szeretnek snowboardozni, síelni, és ebből kb. hányan fognak eljönni a rendezvényre. És most jön a naív kérdés: ha összehasonlítják a statisztikai adatokat, illetve a jegyek eladásának számát, akkor nem látják, hogy nagyobb szám jön ki? Nyílván azért, mert az emberek nagyrésze a zenére kíváncsi, nem pedig a síelők tréningjére? Ja, amúgy Steve Aoki másnap lecsúszott egy csónakon a rámpáról, az baró volt!



A pénteki nap zeneileg ismét csalogató volt, hisz a "Nagyszínpadon" a Freestylers majd az Infected Mushrooms zenélt, ami alatt folyamatosan pörögtek a versenyzők a színpad melletti "műhegyen".



A szombati nap volt talán számunkra a legérdekesebb, hisz a Zoo York minifélcső jam -en már 14:00 -től lehetett osztani a kipakolt kis half-pipe -ot. Sok gyönyörű trükköt láthattunk, az eredmények így alakultak:
1. Szurdi János (BD Team manager)
2. Hattinger Bence
3. Hencsei Péter

Best Trick: Egri Gyuri

Ezt követően a dinamit-duo Sooeri&Poolek lépett fel, Beardyman, majd a Pendulum mutatta meg, hogy hogyan lehet egy zseniális DJ szettel felmelegíteni a közönséget. Persze, ezek csak a szabadtéri színpad fellépői voltak, a MEEX Tuborg Stage -n ezalatt is ment a buli, majd 22:00 -tól nagy kedvencünk, a Punnany Massif reppelt szét minket, de ezzel egyidőben nyitott ki újra a Party Arena, ahol kezdésnek Redlight & Dread MC lépett fel, őket a Laserkraft 3D követte 3D -s BD szemüvegben (EPIC!), majd éjféltől John Dahlback, Julia Carpenter és Nick Warren táncoltatott minket hajnali 4 -ig.



A vasárnap koncertek tekintetében gyenge volt, érezhető volt, hogy a szervezők legszívesebben pakolnának és húznának a francba, de azért az Irie Maffia ismét sikeresen elmagyarázta nekünk, hogy hogyan is kell "felbaszni a kéket", Dub FX még tolt egy elég energikus koncertet 30 perc ráadással, Fluor meg jót bohóckodott a halendával...





Összeségében: már az első napon látható volt, hogy a szervezés nem profi, WC alaig volt, melegedő szintén alig volt, az első nap majdnem minden ital elfogyott (ami csoda, hisz megkockáztatom, hogy a nyári fesztiválokhoz képest ez a fesztivál sokkal drágábban kínált mindent). Ezeket mégis sikerült korrigálni a programokkal, úgy hogy egy szó mint száz: köszi srácok, jövőre is!
okt
09

Fonyódi verseny élménybeszámoló

Írta: NitroBro, 2011-10-09 21:23:51 | Kategóriák: Események, Gördeszka, Fotó, Versenyek
Korán reggel indultunk el fáradt csapatunkkal a Fonyódi versenyre: Varga Zsolttal, aki nem aludt semmit, ugyanis egész éjszaka dolgozott és Hajnal Ádámmal, aki szintén hajnalig dolgozott. A versenyről fontos tudni, hogy Velez Dávid szervezte, aki gyakorlatilag önerőből építette a pályát, ami vetekszik sok kis hazánkban található skateparkkal!

Drukkoltunk, hogy minden előrejelzéssel ellentétben jó idő legyen, és a szerencse istennője ránk mosolygott, ugyanis az egész verseny alatt gyönyörű napsütés volt. A színvonal is igen magas volt, 16 alatt is pörögtek a flipek, 360 flipek, flip fiftyk és fifty flip outok, inward heelek, fs flipek. Igencsak kitettek magukért a srácok, így az eredmények:

16 alatt:
1. Gönczöl Balázs
2. Verb Milán
3. Hock Péter

16 fölött szintén magas volt a színvonal. Harmadik lett Velez Dávid, aki bár elsőként jutott be a döntőbe, ott már elfáradt a Jam sessionre, de így is jót ment. Övé volt a legjobb pálya kihasználás a Jam sessionig, láthattunk tőle például háztető elemen flip fs boardot, korláton fs smitht és még sok más trükköt. Második helyezett Gyenis Gábor lett, akiről csak annyit kell mondanom, hogy a Jam sessionbe beadott a térd magas boxon egy fs smith flip outot! A győztes pedig nem más volt, mint Gál Attila, aki az egész verseny alatt nagyon szépen deszkázott és igen komoly trükköket adott Leo Romero útján a háztető korlátot végig (fel majd le) fiftyzte, fél flip under flip a háztetőn, 360 shovit to sw manual, fs feeble és még nagyon sok más trükköt adott, amiket már nehéz lenne felsorolni! :)

16 felett:
1. Gál Attila
2. Gyenis Gábor
3. Velez Dávid

Utolsóként került sor a pénzdíjas best trick versenyre, ahol már a szponzoráltak is indulhattak! Itt is nagy showt csináltak a srácok. A best tricket Dézsi Gergely nyerte két óriási trükkel. Elsőként beadott egy Gazelle flipet, majd a végére még egy flip bs tail 270 shoveit outot is sikerült beadnia patentra. Mivel még ketten is olyan jókat adtak, hogy nem hittünk a szemünknek, ezért még pénzdíjazásban részesült Gyenis Gábor egy hard flip manual flip outért. Utoljára, de nem utolsó sorban a BD rocksztár ridere Varga Zsolti alvás nélkül is több best trick gyanús trükkel tapsra kényszerítette a közönséget. Háztető korlát fölött tripla flip, patent bs dupla flip szintén a korlát fölött és még egy bs 360 flippel is átnyomta a háztető elemet.

Best Trick: Dézsi Gergely
További díjazottak: Gyenis Gábor és Varga Zsolt

A BD skateboards mellett köszönjünk a többi szponzornak is a nyereményeket: CMS Manufacturing Kft., Get Kft., Hűtő-Klíma Technikai Kft., Stég Shop, Sima Skateboart, Skateordie.hu, Offline, Skateboarding.hu, Gordeszkamag.hu, Pepper, Fonyódi Ásványvíz Kft.
jan
03

SKATEORDIE Előszilveszer: Összefoglaló

Írta: laciii, 2011-01-03 21:26:54 | Kategóriák: Események, Gördeszka, Fotó, Versenyek

Először is mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk, ez ugyanis az újév első bejegyzése a blogban! Azt hiszem az év első bejegyzéséhez méltó témát sikerült találni, hiszen az elkövetkezendő pár sorban a tavalyi év mondhatni legnagyobb, tulajdonképpen az év deszkás bulijának is titulálható estéjének összefoglalóját olvashatjátok majd. Bizony, a Bronzöntőben tartott előszilveszteri buliról fogtok olvasni alább!



A zord, hideg idő ellenére a hangulat óriási volt, olyannyira, hogy sikerült több mint 200 főt elcsábítani a Csepel Művek egyik leghátsó, de mégis jól ismert zugába, a Bronzöntő Pool-ba. És hogy a hangulat mitől volt a tetőfokon? Az előző bejegyzésben olvashattátok a programfüzetünket azokkal a pontokkal, amiket az estére terveztünk. Igyekeztünk a tervek szerint dolgozni, hogy minden dologra időben kerüljön sor, még mielőtt mindenki teljesen kiütné magát... Az egész atmoszférát talán az tette különlegessé, hogy az eseményt egybekötöttük egy filmvetítéssel, nevezetesen Grabecz Ákos: Explicit Mind című filmjét tekinthette meg a nagyérdemő. Akinek esetleg nem sikerült beszereznie a filmet helyszínen, az megvásárolhatja nálunk is - egyelőre csak előrendeléssel, amit az info@skateordie.hu -s címen adhat le.



A gnarliest trick szám nyitotta az estét a versenyek tekintetében, amit Sárkány Kristóf nyert meg egy Alley Oop Back 270-el, egy Backside 360 Ollie To Fakie –vel, valamint egy óriási eséssel, amit egy Back 360 Flip To Fakie közben „ért el”, és ami szintén beleszámított a pontozásba. Nyereménye egy BD gördeszkalap, valamint a 10.000 Ft készpénz volt.  Ennek ellenére még rengeteg baromi ütős trükköt láthattunk, többek között Zsola óriási Flip Fakie-jét illetve 360 Flip Fakie-jét, Thörpe Samu FrontFive-O –ját Nosegrab-bel spékelve, valamint egy Handplant 360 To Fakie-t a hipen. Feltételezem HC Levit sem kell senkinek bemutatnom, aki majdnem beadta az első magyar (!) hátra szaltót. Pálesz egy Backside flip-pet alkotott, Atesz egy Salflip to Tail –el kápráztatott el minket, Fury pedig egy Flip Fakie –t rakott a hip fölé, úgy hogy azt kell hogy mondjam, nagyon elemükbe voltak a versenyzők.

A második versenyszám a halálverem volt. Annak ellenére, hogy eleinte nem vonzott túl sok embert, végül annyira sikerült felspannolni (és leitatni) a riderek nagy részét, hogy 16 deszkás droppolt be egyszerre a medencébe, ahol végül csak Karkossiák Zsolti volt képest talpon / deszkán maradni, ezzel megnyervén egy BD gördeszkalapot, valamint a 10.000 Ft-ot készpénzben.



Noha a beershot versenyre is sokan neveztek, sajnos ott eredmény nem született, mivel az egész versenyszám káoszba fulladt… Pedig az csak egy kis sör volt ;)



Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni, aki eljött, ott volt, jól érezte magát, és emelte az est színvonalát. A Bronzöntő Pool részéről is köszönjük, hogy biztosította számunkra a helyszínt, annak ellenére, hogy igencsak meg lehettek ijedve a tulajok mikor meglátták a tömeget… Köszönjük továbbá Sicsinek, valamint segédeinek, Sima Daninak és Olcsának a speakerkedést, illetve Banka Petinek a fotókat! Hamarosan publikálásra kerül Orosz Bálint és Molnár Bálint videója az eseményről, amit a Média szekció alatt fogtok megtalálni!

2010.12.29 - SKATEORDIE Előszilveszter képek (Banka Peti)
nov
23

7 Réteg könyvbemutató

Írta: laciii, 2010-11-23 11:02:51 | Kategóriák: Események, Zene, Fotó, Budapest
Lassan itt a december, és ezzel együtt a havazás is, a jó időnek pedig - legalábbis úgy tűnik - végkép lőttek. Ezt megcáfolva hív meg mindenkit a Deszkás Piknik méltán híres társulata, akik 2010. december 4-ére egy igazán ütős kis bulit szerveztek, úgy hogy készítsétek ki előre a sütit és a tejet a mikulásnak, mert 6-áig biztos nem álltok talpra!

Tehát akkor, tételesen, a lényeget kiemelve, hogy tuti ott legyen mindenki:
Időpont: 2010. December 4. - 20:00 - 05:00,
Fellépők: Soerii & Poolek (Dj Act), Matek Márk, Kool Kasko, és még sokan mások...!
Helyszín: Anker Klub - Budapest, Anker Köz 1-3. (kb. 1 percre a Deáktól),
Belépő: Ingyenes!

Tovább infót itt találtok a dologról. Ott találkozunk!
ápr
13

Grill party

Írta: laciii, 2010-04-13 15:06:35 | Kategóriák: Események, Fotó
Volt egy kisebb találka amit Eszti szervezett, amolyan "nyár-kezdő", de ugyanakkor "touché-szülinapot-bepotló" mini összejövetel, és grilleztünk egy jót. Az idő kellemes volt, arról nem is beszélve, hogy full készre ittam magam, hála Bálint pálinkájának (ja és Zsoltival is volt valami, csak nem tudjuk, hogy mi). Köszi Eszti, legközelebb is!









jan
26

Miskolc Factory Arena 2010

Írta: gerisk8, 2010-01-26 00:51:40 | Kategóriák: Események, Gördeszka, Fotó, Versenyek

Miskolc Factory Arena Verseny


Vasárnap reggel a tél kellős közepén hóban fagyban irány: Miskolc. (Köszönöm a sablonszöveg pulicert!) őszintén szólva reggel, miután a fél várost átvacogtam nem sok kedvem volt ehhez az egészhez. A vonatutat is a radiátor ölelgetésével töltöttem, hogy felolvadjak.



Miskolcra leérve kis legózás után végülis megtaláltam a parkot. Magyarországon azt kell, hogy mondjam, a gördeszkázás egyenlőre igazi Underground sport. Akárcsak a Godspeed, a Hangár vagy a mostani Bronzöntő és a Factory Arena is mind-mind gyártelep, vagy esetleg egy laktanya mélyében rejtőzik. Hiába...úgy látszik, kell még egy kis idő kicsi országunknak, hogy nagyobb méreteket öltsön ez a sport.



Bent a parkban már nagyban zúgott a hip-hop és mindenki gyakorolta a versenymenetét. Meglepetésemre Pestről is egész sokan lejöttek. Egy gyors próbakör után már elő is kaptam a fényképezőt és kattintgattam, míg az ujjam be nem állt a hidegtől. Kis késéssel el is kezdődött a verseny. Csökkentett létszámú kiadásban! De így az indlók legalább nagyobb eséllyel pályáztak a díjakra. 16 alatti kategóriában a 4 induló közül első három dobogós...szerintem elég jó üzlet :D.

Thorpe Samu - Fs Crooked


Főleg a korlát kapta a legtöbb áldást a verseny folyamán. Gabesszal meg le a kalappal. Ilyen speaker kell, aki akkor is üvölt, ordít, bíztat, mikor látja, hogy rajta kívül még ketten ha tapsolnak. Kár, hogy a hangosítás nem volt a lehető legjobb, mert amikor a pálya másik végében voltam nem sokat hallottam a beszédből. A legjobb az volt, mikor Turcsik Viktornak és Samunak elkezdték az 5 percet visszaszámolni, ők meg néztek mint borjú az új kapura, mert nem értették, hogy ez most akkor az ő menetük-e vagy sem.

A kevés néző és versenyző ellenére a hangulat nagyon ott volt. Mindneki szállt keresztbe-hosszába, Kaposi és KisT menete alatt csak kapkodtam a fejem, hogy most kit fotózzak és ki mivel próbál alázni. Nem is beszélve a gyár üvegén átsütő halvány napfényről, ami adott egy remek selytelmes underground hangulatot az eseménynek.

Kaposi Dávid - Bs Söprögetés


Indujjááámáá!


KisT - Indie Grab


Selejtezők után bevonultunk a radiátorral f?tött szobába. Teljesen úgy éreztem magam, mint mikor még régen a Converse hangárban betömörültünk a kis fütött zugokba miután már mindenünk begörcsölt a hidegtől. A zs?ri megbeszélése és egy forró tea után folytatódott a verseny.

Úrúúristen! Mittettem!




KisT - Backlip


A döntő legvégén olyan oltás trükköket látthattunk, hogy az nem mindennapi. Vilics Bigspin Frontboard-ot csinált a korláton, Kaposi Transfer Fs Lip-et, Alex Flip Fs Board-ot, KisT meg egy szállós Benihana-t tolt a legnagyobb kidobóról. A nap legmegdöbbentőbb jelenetének díját pedig Samu zsebelte be, aki önként...meghalt! Na jó nem, csak azt hittem egy röpke pillanat erejéig, mikor fogta magát és a tetőről Melon-t akart szállni az ívbe. Ez olyan jól sikerült, hogy a döntés legalljára érekezett majdnem egyenes nyújtott lábbal. 3 percig ezt követően kötelezően álltunk tátott szájjal. Mivel így nem érződik annyira a magasság az alanti képen megpróbálom illusztrálni.

Samu halálugrása...a trükk fotója lent a Galériában :)


A döntők végeztével kisvártatva már jöttek is az eredmények, és a nyeremények. A mono skateshop nyújtotta az ajándékokat, kapott mindenki kis trendi oklevelet, az első helyezettek meg egy rekesz red-bullt! Csak halkan jegyezném meg, hogy jó dolog volt ez a tömérdek mennyiség? energiaital, de szerintem mindenki szívesebben vitte volna el a red-bullos lányokat kísérőnek...szerintem. ;)

Nap végén még megbeszéltük a hazautat, és elbeszélgettem az egyik rendezővel a magyar versenyek helyzetéről. Kár, hogy van itt lelkesedés, csak a támogatók és a pénz hiánya miatt az ember úgy érzi magát mint valami hatalmas kalitkában, ahonnan nem lehet kiszállni. Reméljük lesz ez még így se.

Köszönjük a szervezőknek a versenyt, a lehetőséget és a nyereményeket! Jó buli volt, nem bántam meg kicsit sem, hogy lenéztem egy napra Miskolcra.

Eredmények:

16 alatti
  1. Virágosi Simon

  2. Suba Bence

  3. Takács Péter

16 feletti
  1. Thorpe Samu

  2. Turcsik Viktor

  3. Ivánka Levente

Profi
  1. Bachman Márk

  2. Kaposi Dávid

  3. Vilics Viktor

Galériához kattints a képre!


Képek Letöltése


16 alatti


Feletti


Pró











jan
25

Sörkapitány negyedszerre iszik...

Írta: laciii, 2010-01-25 19:24:27 | Kategóriák: Események, Fotó
Bárcsak emlékeznék arra, hogy mi volt szombat este... Ja igen, 1 órát buszoztunk, azt hiszem Rétságra, és mintha Bálint 18. szülinapját ünnepeltük volna... Legalábbis a képek alapján. Viccet félretéve, ordas nagy buli volt, és köszönjük a meghívást. Képek alább, letölthető formában is. Jimmy pedig sajnálhatja hogy nem jött el, mert így lőttek az élőzenének ("Nézz le rám", igaz Geri ?:D), de most ő hozta az áldozatot, lassan olvashattok tőle is egy bejegyzést a miskolci versenyről.













2010.01.24 - Bálint 18. születésnapja
jan
22

Ez még titok!

Írta: laciii, 2010-01-22 15:20:37 | Kategóriák: Újdonság, Design, Fotó, Ruha
De mivel már jó ideje nem volt bejegyzés, ezért gondoltam kirakom... Akit érdekelne írjon kommentet alább, hogy lássuk, igenis van érdeklődés!


U.I.: Hétvégén viszont lesz mit blogolni, majd meglátjátok! =D
dec
21

Bronzöntő POOL

Írta: laciii, 2009-12-21 22:05:22 | Kategóriák: Újdonság, Fotó, Versenyek
Most csak képek, nagyobb írás nélkül, mert semmi erőm nem hogy írni, de emlékezni sem. Bocsi, ez van, fogjuk fel a karácsonyi készülődésnek, de szét vagyok teljesen.

Mindenesetre előljáróban az egészről: jó hely lett, rendesen meg lett építve, odafigyelnek majdnem mindenre (pl.: ne legyen szemét) és a sör is olcsóért volt. A külföldiek taplók voltak, kb 8 -szor kellett szólni nekik, hogy ugyan NE DOHÁNYOZZANAK A PÁLYA KÖRÜL, de akkor is rágyújtottak, NE SZEMETELJENEK, ők akkor is eldobták a csomagolópapírt amiben a füvet otthoni szendvicset hozták, ÉS NE MENJENEK BE MIKOR MÁS KÖRE VAN ÉPP, ők akkor is poolozni akartak.

Ettől függetlenül mindeki ügyes volt, teljesítettek a srácok, az eredményekről nagyjából annyit hogy az első két hely külföldié lett, a harmadik díjat pedig fogalmam sincs ki nyerte (magyar fószer, talán Bali), de ezeket majd megírják helyettem az okosabb gördeszkás portálok, mint pl.: a diktatórikus sb.hu, amin már annyira nem lehet semmit sem csinálni, hogy komolyan mondom zsibbaszt (esetleg ha az oldal MODERÁTORAI olvassák ezt a bejegyzést, akkor megkérem őket, hogy TÖRÖLJENEK AZ OLDALRÓL, mert ugyan 6 levelet írtam nekik, még sem tették meg eddig).

Reméljük sokáig bírja még a hely, és nem fognak bringásokat beengedni, akik elb*sszák majd az egészet.

Jászai Mari tér, hóvihar...


Itt pedig már Csepel M?vek, Fury pedig pózol SZOKÁS SZERINT!


Minden elismerésem, tágas hely, és sikerült felf?teni is.


;D


SKATEORDIE.hu x TOUCHE-APPAREL.com


Thörpe Samu a szokásos "dinnyéjével".


Nézők (kicsit beljebb voltak még a lépcsőn is amúgy :D)




Bálint szerel, hogy "úszkálhasson" egy jót :)


Ugye, mondtam, ülnek még ott páran!


CANNONBALLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLL


A külföldi PROk deszkáján is mi vagyunk. Illetve a lányok. De ez mindegy.


Ha ez a villamos mesélni tudna...


Kicsit rendhagyóbb szövegezés? lett ez a bejegyzés, mint az összes eddigi, de úgy vélem néha ilyen is kell. Boldog Karácsonyt mindenkinek, és ha lehet ne igyátok le magatokat teljesen szilveszterkor, mert nem lenne jó, ha a POOL -t senki se látogatná az új évben, mivel alkoholmérgezésben szenvedne az összes valamire való gördeszkás.

U.I.: NAGYON REMÉLEM, HOGY VOLTATOK TEGNAP DÜRERBEN 7R2 -N, MERT SAJNOS ÉN NEM JUTOTTAM EL.
dec
05

Ho-ho-hoo...!

Írta: laciii, 2009-12-05 19:40:08 | Kategóriák: Mindenféle, Fotó
Készítsétek a sütit és a tejet srácok (és csajok)! ;D